A Tanító
- Miért én? Mit tettem, hogy ezt kiérdemeljem? Ki vagyok én, hogy pont nekem diktálj? Hiszen én csak egy porszem vagyok a homoksikvatagban. Egy csepp a tengerben.
- Pont az ilyen porszemekre, cseppekre van szükségem. Nem az a lényeg, hogy a világ kinek lát téged, hanem az, hogy Én mit látok. És amit Én látok, az az, hogy pont jó embert választottam. Ez egy proba is neked. Egy tanítás, egy olyan út, amit együtt fogunk végig járni remélem. Azt már előre megmondom, hogy az életed meg fog változni. Persze jó irányba. Kicsit sok munka lesz, de hidd el, megéri.
- Köszönöm! Köszönöm, hogy engem választottál, köszönök mindent!
- Tudom, hogy Te lagalább szívből mondod, azt, hogy Köszönöm. Ez volt az egyik ok, amiért Téged választottalak, hogy üzeneteimet továbbitsd a Földre. Vágjunk bele!
1. Az dobja rá az első követ, aki sohasem vétkezett.
Nagyon közhasználatu lett ez a kifejezés, amit annak idején mondtam. Az emberek sajnos csak mások fele iranyitják ezt a megjegyzést, pedig én akkor arra szántam, hogy mindenki Önmagába nézzen. Ezt akkor, ott el is értem. De a mai ember, csak a másikra értelmezi ezt a mondatot. Mert mindig könnyebb a másikat okolni mindenért, mint önmagadat.
Akkor, amikor ezt mondtam, még más volt az embert. Más volt persze a civilizació, a felfogás, és a megvetés, meggkövezés egy borzalmas szertartás volt. Akkor, ha valakit megköveztek, az sajnos gyakran bele is halt a sérüléseibe. A mai világban már nincs megkövezés, de annál csúnyább a lelki megtorlás amit az emberek képesek ejteni egymáson.
Akkor, ott, csak kővel dobalták meg, azt, aki szerintük vétkezett. De ma már nem dobnak követ, viszont azok a szavak amiket felindultságukban az emberek mondanak, sokkal nagyobb, és mélyebb, maradandóbb sebeket okoznak mint a kövek. Ha túlélte valaki a köveket, akkor tanult belőlle, hogy többet ne vétkezzen. Annakidején az emberek más értékrendek szerint éltek. Más volt a szégyen fogalma, más volt a társadalomból kitaszitott emberek státusa. És igenis, ez létezett.
A mai kor embere, már teljesen másként fogja fel a dolgokat. Neha fájó szívvel nézem azt, hogy már a fiatalok körében sem lehet látni a szégyent, és már néha ők nagyobb bajokat követnek el mint a felnőttek, mert az ők értekrendszerük felbomlott. Valamiért ők azt hiszik, hogy minél nagyobb bakit csinálnak, annál gyorsabban lesznek felnőttek. Persze, ez is sajnos a társadalom hibája. Mert az a szülő, aki naphosszat dolgozik, haza ér fáradtan, örvend, hogy egészséges mindenki, már az apróságokat nem veszi észre, és talán nem is figyel oda a kissebb jelekre. A gyermek pedig szeretne még kommunikálni a szüleivel, de lassan rájon, hogy nincs kivel. Elkezd hát minden féle rosszat csinálni, csakhogy felhivja magára a figyelmet. A kissebb rosszak, talán fel sem tűnnek, de amikor már kezd elszabadulni minden, amikor már nagyon nehéz megállitani a száguldó ménest. És akkor meg jönnek a fenyítesek, szidások, esetleg még más dolgok is. Azt persze senki nem veszi figyelembe, hogy hogyan is jutottak el idáig.
2. Szeresd felebarátodat mint önmagadat
- Egyik legfontosabb Parancsolat.
És mégis, bármennyire is fontos, bármennyire is mindent magába foglaló, nagyon kevesen alkalmazzák a mindennapi életben. Miért is van ez a parancsolat?
Mert ha a felebarátodat ugyanúgy szereted mint önmagadat, akkor sem neki, sem önmagadnak nem akarsz rosszat tenni. De... sajnos …. még önmagadat sem szereted.
- Miért nem szereted önmagadat? Mert egy helytelen tanitas azt mondja ki, hogy az Önimádat egy rossz dolog. De a parancsolat arról szól, hogy szeresd önmagadat. Teljesen más dolog a szeretet, az elfogadás, mint az, hogy kimondanád azt magadról, hogy Te vagy a legjobb, a leg leg ebb, senki hozzád fogható nincs. Az imádat és a szeretet között hatalamas az űr. Az egyik dolog az Atyáóol ered, ami a szeretetet illeti, a másik pedig az egó tól.
Tehát, tanuld meg szeretni, elfogadni magadat. Ez sajnos nem is olyan egyszerű feladat mint amilyennek tűnik. Mert amikor elkezded tanulni a szeretetet mint érzest, önmagad fele, megjelenik az önvád, önbiráskodás. Hogyan tudnám szeretni magamat, amikor annyi meg annyi dolgot csinaltám, amit nem kellett volna. Hát én így hogyan tudjam magamat szeretni? S még hogy elfogadni?
3. Szeresd az Atyádat, a te Istenedet. Teljes szívedből és teljes lelkedből. Nos, kényes kérdés.
- És még kényesebb kérdés azért, mert a ma élő és templomba járó, úgymond igaz hittel rendelkező emberek. Ne felejtsd 'úgymond' ot mondtam, mondjuk azt, hogy durván 80 százalékának fogalma sincs arról, hogy mi is az én Atyámnak a szeretete. Nem az Ő szeretete felétek, hanem a ti szeretetetek feléje, tehát azt mondja ugye a parancsolat, hogy szeresd Atyádat. Na most, csak egy purtiszta kérdés. Milyen szeretet az, amikor az az ember, aki kéne szeresse az Atyját, aki teremtette a világot, a világmindenséget, ez az ember elmegy ugyan a templomba, eljátszódja -sajnálom, hogy ezt mondom, de ez a valóság - mindenki előtt, hogy ő milyen nagyon-nagyon becsületes. Allelujázik a templomban, mindent végigcsinál, hazamegy és otthon mondjuk azt, hogy vasárnap déltől következő vasárnap reggelig folytat egy olyan életet, ami minden, csak nem helyénvaló.
- Egyes nyelveknek vannak olyan, mondhatni borzalmas szólásai, amiktől még a hátam is borzong, mikor hallom.
- Elhiszem.
- Azt szeretném én kérdezni, hogy mindaz az ember, aki heti szinten elmegy a templomba, részt vesz a miséken, katolikus faluban vagy, és allelujázik, mindenfélét végigcsinál, még mondjuk adományoz az is néha a templomnak….
- Az milyen szinten éli meg ezt a hitet, ezt a szeretetet, amit meg kéne éljen az Atya felé. Abban az esetben, hogyha ő ahelyett, hogy tényleg tiszta hittel élne, és oda is figyelne, csak egy picike picikét arra, amit csinál. Ahelyett cifrábbnál cifrább beszéddel elegyedik belé a szomszédja, vagy a nem tudom kinek az életében megszól mindenkit. Ez hogy van ? Ezt nevezik ők szeretetnek ? Eltévedt az emberiség másfelé. Bocsánat, mikor ilyeneket hallok, akkor jön, hogy megfutamodjam, és utána meg azt mondja egy órára rá, mikor megüti a fejét, hogy Uram, segíts !
- El tudok szörnyülködni. Hogy van ez ? Miért hiszitek azt, hogy a Mindenhatónak az energiája az olyan egyszerűen hol ide, hol oda tehető ? Ez nem egy bábú, ez egy létező energia.